Magic Holiday - Ne elégedjen meg a tökéletesnél kevesebbel!



 Üdülési jogok másodkézből a legkedvezőbb áron


 

 

Tanácsadás

 

 

A "timeshare" (időmegosztáson alapuló üdülés) piaca úgy törvényileg, mint az értékesítés metodikáját tekintve lényeges változásokon ment keresztül 1992 óta.
Új, és még újabb üdülők épültek fel és kínálják különböző timeshare rendszerekben szolgáltatásaikat.
Az elvitathatatlan, és ugyanakkor egyetlen közös bennük azonban mindössze annyi, hogy évente legalább egy (de inkább két-három) hét pihenésre, kikapcsolódásra, üdülésre mindnyájunknak szüksége van! És ezt a fontos, és jogos igényt egy üdülőjoggal/jogokkal rendelkező család kedvezőbb áron képes megvalósítani! Az üdülőjog tulajdonosok az alacsonyabb kiadásaik mellett, lényegesen több, és színvonalasabb szálláslehetőségek közül választhatnak!

Tekintettel viszont mindezekre, továbbá az ezen üzletág dinamikus fejlődésére, az egyre növekvő versenyhelyzetre, úgy az üdülők, mint az üdülőket értékesítő cégek, új, és újabb "marketing-stratégiákat " vetnek be, melyek egy laikus számára igen vonzóak lehetnek.

Cégünk tanácsadói - akik közel 15 éve ezen a területen tevékenykednek, és függetlenek az összes üdülőtől és értékesítőtől, ugyanakkor ismerik, és folyamatosan figyelemmel kísérik a piacot - készséggel állnak az Ön, és Kedves Családja rendelkezésére!

Az üdülési jog értékesítők különböző, fantáziában hiányt nem szenvedő trükkjeiről ITT olvashatnak!

Sürgős, és indokolt esetben, ha például Ön a Kedves Párjával valahol éppen egy üdülőjogot szándékozna lefoglalni, ezt megelőzően, a saját érdekében, haladéktalanul hívja segélyvonalunkat!

 

"S.O.S. vonal"    -    36 20 776 2972

 

Egy esetlegesen meggondolatlanul megkötött, a Tanácsadónkkal az "adott pillanatban" nem egyeztetett üdülőjog-vételt, különös tekintettel a vételi árra, de a szerződés egyéb pontjaira is, érdemes a lehető leghamarabb átbeszélni valamelyik munkatársunkkal!

 

Ezúton (is) tudatjuk minden vásárlóval, hogy a 20/1999. (II. 5.) Kormányrendeletet - ami az "ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződésekről" szól - egyértelműen kimondja többek közt:

 

8. § (1)

A fogyasztó a szerződés vagy az előszerződés megkötésétől és egy példányának a részére történt átadásától számított tizenöt napon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől vagy az előszerződéstől.
11. § (1)

Az értékesítő a fogyasztó számára a 8. § alapján elállásra nyitva álló határidő lejárta előtt a fogyasztótól fizetést semmilyen jogcímen nem követelhet, és nem fogadhat el.
11. § (2)

Az értékesítő köteles az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés ellenére átvett összeget a fogyasztónak visszatéríteni, és az után a teljesítés időpontjától késedelmi kamatot fizetni.

 

Tehát aggodalomra semmi ok!

Önnek a fenti törvény által biztosított joga, hogy egy esetlegesen meggondolatlanul megkötött, a Tanácsadónkkal az "adott pillanatban" nem egyeztetett szerződéstől, annak aláírását követő 15 napon belül, indoklás nélkül elálljon!

 

Természetesen a Magic Holiday tanácsadói készséggel állnak az Ön rendelkezésére abban az esetben is, ha Ön már rendelkezik egy, vagy több üdülőjoggal, de azt kisebbre, nagyobbra cserélné, vagy csak egyszerűen nem tudja azt az igényei, elképzelései szerint használni.

Kérje még ma ingyenes üdülőjog-optimalizálás szolgáltatásunkat! Erről bővebben ITT olvashat.

 

 

Bemutatkozunk   Szolgáltatásaink   Jelentkezés az üdülési bemutatónkra   Tanácsadás   Kapcsolat

Mit nyújt Önnek az üdülőjog?   Mit nyújt Önnek az RCI?   Mit nyújt Önnek az RCI Points?   GY.I.K.   Üdülési naptár
Üdülőjog-kereső  
Üdülőjog-optimalizálás

 

Vissza a kezdőlapra

 

Ne feledje: Jöhet bármi, legyen az árvíz, tűzvész, betegség, vagy egyéb katasztrófa, az emlékeiket sem Öntől, sem a Szeretteitől nem veheti el soha, senki!!!


Magic Holiday Korlátolt Felelősségű Társaság - 1033 Budapest, Csikós utca 8.
Cégjegyzékszám: 01-09-958837 / Adószám: 23295472-2-41

 

  A honlapot készítette: Kis Attila - Észrevételeit, javaslatait e-mailben várom 

 © . Magic Holiday -  2011. Minden jog fenntartva